Jubileumi tókerülés - Kihelyezett Országos Elnökségi Ülés (Agárd, 2018. szeptember 8.)

Vissza

2018-09-08

Start-cél, valamint bázisállomásunk ez évben is a Pákász-tanya Kemping volt, ahol az esőre is felkészülve, védett helyet biztosíthattunk a megyei tagszervezeteinkből érkezett vendégeinknek. Az immár hagyományőrző rendezvénnyé alakult kerékpáros túra megnyitójára 120 fő érkezett, ebből a 31 km-es Velencei-tő kerülő kerékpáros túrára 80 fő regisztrált és azt balesetmentesen teljesítette is.

A kerékpár túra előkészítése és összeállítása során a kínálkozó lehetőséget megfontolva, a programok közé beillesztésre került az Egyesület Országos Elnökségének soron következő ülése is. A kihelyezett elnökségi ülés napirendjének megfelelően Dobai Sándor, az Egyesület elnöke megtartotta tájékoztatóját. Beszámolt az Egyesület elmúlt ülés óta megvalósított szervezeti és szakmai feladatiról, majd rövid tájékoztatást adott az utolsó negyedévre ütemezett fontosabb programokról és a további fejlesztésekről.

Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület

1089 Budapest, Elnök utca 1. +36 1 303 0168 +36 1 477 0549 info@rsoe.hu