A Római-parton jubiláltunk

Vissza

2012-09-12

Az egyesületünk több évtizedes közhasznú tevékenysége során kiemelt figyelmet fordít mind a vízi, mind a közúti közlekedésbiztonságot támogató programok és projektek kezdeményezésére, támogatására, szervezésére. A hosszútávú kiváló szakmai együttmükédésnek köszönhetően az ORFK-OBB és a Somogy Megyei Balesetmegelőzési Bizottság munkáját segítve Egyesületünk is részt vállalt a Balaton Ride programjainak szervezésében. Az ünnepségre azon állami- és közintézmények vezetőit, együttműködő partnereink és tagszervezeteink képvisel‹it hívtuk meg, akik felelősségteljes munkájuk mellett önzetlenül támogatták tevékenységünket és hozzájárultak hosszú távú terveink sikeres megvalósulásához. A rendezvényünknek az OTP BANK Rt. Üdülője adott otthont. A 11 órakor kezd‹d‹ megnyitót a Katasztrófavédelem Központi Tűzoltó Zenekara indította. Záródarabjuk stílusosan egyesületünk választott indulója, az Újra itt van a nagy csapat című Illés sláger volt. Bár Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felel‹s helyettes államtitkára szakmai elfoglaltsága miatt nem tudott eleget tenni meghívásunknak, így videó üzenetben köszöntötte a rendezvény résztvevőit és tartotta meg megnyitó beszédét. Dr. Tollár Tibor tű.dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi F‹igazgatóság gazdasági f‹igazgató-helyettese méltatta az egyesület több évtizedes közhasznú tevékenységét és a hosszú évek óta tartó kiváló partneri együttműködés sikereit. Dobai Sándor, szervezetünk elnöke emlékezett vissza az elmúlt harminc évre, az egyesület alapításától elkezdve napjainkig. Büszkén számolt be arról, hogyan lett néhány lelkes hobbirádiós kezdeményezésének köszönhetően több száz f‹s taglétszámmal rendelkező országos egyesület. Örömmel számolt be a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal, a BM Országos Katasztrófavédelemi Főigazgatósággal, az Országos Rendőr-főkapitánysággal, valamint a Nemzeti Közlekedési Hatósággal kiépített kiváló kapcsolatról és ezen szervezetekkel folytatott sikeres együttműködésről. A beszéd végén köszönetet mondott azon állami- és közintézmények vezetőinek, valamint tagszervezeteink képviselőinek, akik felelősségteljes munkájuk mellett önzetlenül támogatták tevékenységünket és hozzájárultak hosszú távú terveink sikeres megvalósulásához. A Nemzeti Közlekedési Hatóság képviseletében Bíró József, a szervezet elnökhelyettese köszöntötte egyesületünket a jubileum kapcsán és adta át azt a Hatósági Oklevelet, amely a jubileum kapcsán egyesületünk Nemzeti Közlekedési Hatóság irányába tett erőfeszítéseit, a szervezetünk által megvalósult feladatokat tartalmazta. Ezt követően az Országos Elnökség 3/2012-es határozata alapján RSOE érdemérmek átadására került sor. A határozat értelmében egyesületünk legmagasabb kitüntetését, az RSOE arany érdemrendet adományozta Dr. Tollár Tibor tű. dandártábornok úrnak, f‹igazgató helyettesnek, aki hosszú évek óta önzetlenül segíti és támogatja egyesületünk tevékenységét. Az RSOE érdemérem ezüst fokozatát adományzta Mácsai Antal mérnök tű. ezredes úrnak, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójának, valamint Wéber Antal, tű. ezredes úrnak, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójának, akik a kezdetekt‹l támogatják szakmai fejlődésünket. Bronzfokozatot vett át Csáki Tamás úr, a csongrád megyei tagszervezetünk titkára, Papp Zoltán, a TEAM-R 17 tagszervezet egykori titkára és Tanka László a BM OKF Informatikai F‹osztályának vezetője, aki napjainkban jelentősen segíti a BM OKF és szervezetünk között fennálló együttműködést. Kitüntetését később veszi át Farkas Ferenc, szervezetünk alapító tagja, Meleg Károly, a Bács-Kiskun megyei tagszervezetünk közelmúltban leköszönt titkára, valamint Sárközi Gábor, Baranya-megyei tagszervezetünk titkára. Egyesületünk vezérigazgatója Kovács Csaba a szervezet Országos Elnöksége és apparátusa nevében tárgyjutalomban részesítette Dobai Sándor elnök urat, a szervezetért, munkatársaiért tett több évtizedes önzetlen munkájáért. Az ünnepi rendezvényt követően Kovács Csaba megnyitotta a „CB-rádiótól a transponderig” című kiállítást, melyen a szervezet elmúlt 30 évre visszatekint‹ dokumentumait, valamint a technikai eszközök fejlődését tekinthették meg az érdeklődők. Ugyancsak itt került értékelésre az a fotópályázat, melyet a nyár elején írt ki az egyesület tagjai számára. A kép nyertese, K‹halmi Szilvia, Somogy megyei tagszervezetünk tagja lett.  A rendezvény megnyitóját követően grillpartyra invitáltuk a közel 400 f‹ meghívottat, majd szabadidős programok következtek: lehetőség nyílt egy közel egy órás hajókiránduláson részt venni a Dunán a Tréninghajó Kft jóvoltából. A helyszínen sportversenyek, játékos vetélkedők és f‹z‹verseny járult hozzá a jó hangulathoz.

Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület

1089 Budapest, Elnök utca 1. +36 1 303 0168 +36 1 477 0549 info@rsoe.hu