Szakmai hírek

2016-08-19

Állami elismerés Dobai Sándornak

Állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon belügyminiszteri és főigazgatói kitüntetéseket vehettek át az arra érdemesek.


2016-07-04

Közlekedésbiztonsági kampány a fesztiválokon

A közlekedésbiztonságért és a balesetmegelőzésért felelős állami szervek és civil szervezetek összefogásával indított ez évi prevenciós tevékenység célközönsége a 14 és 25 év közötti tinédzserek, felnőtt fiatalok.


2016-06-20

Gyerek Sziget a Duna ölelésében (2016. június 18-19-én)

A Gyerek Sziget szervezőinek hívószavára civil szervezetek, alapítványok mellett Egyesületünk munkatársai is megmozdultak a nyári rendezvénysorozat 15. évfordulóján.


2016-06-10

Köszönet Baranya Megyéből (2016. június 2-3)

A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Pécsi Tudományegyetem „Vírus 2016 – Virológiai veszélyek megelőzése, kezelése és regionális szintű megoldások” címmel kétnapos gyakorlatot és konferenciát szervezett Pécsen.


2016-06-04

Szakmai látogatás Vas Megyében (2016. június 3-4.)

A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőjével, Erdélyi Krisztián tű. ezredessel egyeztetett Dobai Sándor az Egyesület elnöke.


2016-05-27

Küldöttgyűlés előtt az elmúl év értékelése (Budapest, 2016. május 27.)

A Küldöttgyűlés elfogadta az Egyesület 2015. évi tevékenységről szóló országos elnökségi beszámolót.


Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület

1089 Budapest, Elnök utca 1. +36 1 303 0168 +36 1 477 0549 info@rsoe.hu