A PHP Error was encountered

Severity: Notice

Message: Undefined index: onset

Filename: controllers/aktualis.php

Line Number: 60

RSOE

A SEERISK projekt zárókonferenciája Budapesten került megrendezésre

Vissza

2014-12-01

A konferencia résztvevői délelőtt a gellérthegyi víztárolót tekintették meg, ahol a Fővárosi Vízművek Zrt. szakértője mutatta be az objektumot, annak felépítését. Ezután a hazai és külföldi szakemberek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen dr. Józsa János professzor előadását hallgathatták meg, aki a vízügyi térinformatikai alkalmazásokról beszélt, mondandóját az elmúlt nagyjából másfél évtized eseményeire, árvizeire fűzte fel, előadásában különféle modelleket tárt a hallgatóság elé. A záró konferenciát kora délután megnyitó dr. Bakondi György tű. altábornagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató úgy fogalmazott, két és fél évnyi, szoros nemzetközi együttműködéssel töltött munka ér véget a mai nappal.Kilenc ország 19 partnerintézménye, köztük katasztrófavédelmi szervezetek, meteorológiai intézetek, egyetemek, regionális fejlesztési tanácsok, önkormányzatok, civil szervezetek dolgozotak azon, hogy fejlesszék a kockázatalapú tervezést, erősítsék a megelőzési tevékenységet és fokozzák a különböző rendkívüli helyzetekre való felkészülési képességet – idézte a projekt főbb céljait a tábornok. A munkát nagyban segítette, hogy a partnerek hasonló problémákkal szembesülnek, a katasztrófavédelem feladatai között átfedés van. Fontos összekötő kapocs maga a Duna is, tette hozzá a főigazgató, ami nagy lehetőség, olykor azonban komoly veszélyeztető tényező. A katasztrófavédelmi főigazgató után Joó István, a Duna Régió Stratégia végrehajtásáért felelős miniszteri biztos gratulált a projektben elért eredményekhez, emlékeztetett arra, hogy az egyes régiók előtt álló kihívásokat legjobban közös erővel lehet kezelni, összefogva pedig a pénzügyi forrásokhoz is jobban hozzá lehet jutni. A miniszteri biztos kijelentette, az elmúlt három évben projektek és hálózatok sokasága jött létre, ebből a tömegből a SEERISK kiemelkedik. A Délkelet-Európai Program nevében Alessandra Pala projektmenedzser azzal kezdte a megjelentek előtt, hogy a projekt megmutatta, összefogással milyen sikerek érhetőek el. Mint mondta, a SEERISK szigorú kritériumok mentén jött létre, számos konzultáció előzte meg a véglegesítést, a projekt a Délkelet-Európai Régió legfontosabb területére, a Dunára koncentrál. A katasztrófavédelemnek a klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásáról dr. Tóth Ferenc tű. dandártábornok, országos polgári védelmi főfelügyelő tartott előadást. A tábornok összegzésül azt mondta, a globális klímaváltozásra a legjobb felkészülés a megelőzés, elengedhetetlen a korai együttműködés a partnerekkel és az adaptív magatartás. A kerekasztal-beszélgetés előtt utolsóként Rajacic Ágnes projektkoordinátor lépett a mikrofonhoz. Előadásában összefoglalta a projektben történteket, szólt arról, mi hívta életre a SEERISK-et, hogyan sikerült az elmúlt hónapokban tartani a kitűzött célokat. A délután második felében a konferencia résztvevői a már említett kerekasztal-beszélgetések keretében három témát dolgoztak fel, a beszélgetésekben nemcsak a projektben dolgozók vettek részt, külső szakértőket is meghívtak. Először arra a kérdésre keresték a választ, mit is tudunk a klímaváltozásról, vagyis mekkora a természeti katasztrófákkal kapcsolatos társadalmi tudatosság a régióban.Ezután az éghajlatváltozásnak a katasztrófavédelem és a meteorológia feladataira gyakorolt hatásait vették számba és foglalkoztak a kockázatelemzéssel.Legvégül pedig arról esett szó, hogy mit, hogyan és miből érdemes fejleszteni, vagyis milyen megoldások állnak rendelkezésre a települések és városok hatékony klímaadaptációjához. A konferencia zárásaként dr. Tóth Ferenc tű. dandártábornok, országos polgári védelmi főfelügyelő mondott köszönetet a vendégeknek az érdeklődésért és a projekt megvalósításában résztvevőknek a közös munkáért.

Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület

1089 Budapest, Elnök utca 1. +36 1 303 0168 +36 1 477 0549 info@rsoe.hu